Mária Alfonza anya, mint elöljáró

 

 

      Az ember endelkezik oly nagy méltósággl, hogy egyedül Istennek tud engedelmeskedni, embernek pedig csak akkor, ha benne meglátja Isten arcát. Vagy hisz abban, hogy az Úr hangja ily módon is eljut hozzá, vagy sem. Minden más engedelmesség csak erőszak eredménye. Arról szól mindez, hogy mindenben Isten akaratát tudjuk felfedezni. Ha a világot alapítónőnk szemével nézzük:
„Mindenben, mindig és mindenhol csak is Istent látni, egyedül Istent”, akkor ezt a tényt újra felfedezhetjük, ha visszatekintünk saját és közösségünk életére. Gyakran megtapasztaljuk, hogy Isten mint alkot csodálatos életúttá egy káosszal és néha számunkra érthetetlen helyzetekkel tűzdelt időszakot is.

Mária Alfonza anya, mint elöljáró, mindig arra törekedett, hogy engedelmes legyen az Úr akarata iránt.

    Gyakran említette, hogy ő mint elöljáró, nem kérhet nővéreitől igazi engedelmességet, ha ő maga nem volna Istennel szemben őszinte és engedelmes. A Lélek fényességét imáin keresztül, és nővéreivel való beszélgetések által kapta. Sosem fitogtatta hatalmát. Pont ellenkezőleg. A nővérek gyakran mondták:
„Anyánkat pont gondolkodása és cselekedeteinek egyszerűsége miatt szeretjük annyira.”

  

 

    Tekintélyt gyakorolni annyit jelentett számára, hogy felelősséget vállalt mások növekedéséért, és tudatában volt annak, hogy a többiek nem az ő birtokai, nem holmi tárgyak, hanem emberek, akiknek szívük van, és amelyben Isten fénye lakozik. Mélyen meg volt győződve arról, hogy a kongregáció minden nővérét az Úr arra hívta, hogy növekedjen szabadságában, igazságban és szeretetben.

A szociológusok állítják, hogy azon emberek számára, akik hatalommal bírnak, a legnagyobb veszély, hogy manipulálják az embereket, és állandó ellenőrzésükkel a saját javukra éljenek vissza ezzel a hatalommal. Lelki viszonylatban viszont nem szabad, hogy így legyen

      Mi az, amit Mária Alfonza anya elsődlegesnek tartott? Nem csak az, hogy döntéseket hozzon, és rendelkezéseket adjon. Olyan vezető volt, akire nővérei mindig hivatkozhattak. Személye a nővéreknek biztonságot jelentett, olyan ember volt, aki támogat, bátorít és vezet. A Biblia nyelvén a tekintély sziklaként van ábrázolva, tehát egy szilárd támaszként. Így vált alapítóanyánk is egy olyan víz forrásává, amely életet ad, megtisztít, megbocsát és táplál.
Alfonza anya minden nővérét jól ismerte, és nevén szólította. A név a Szentírásban ajándékot és elhívást is jelent - az ember küldetését. Elöljáróként minden egyes nővérével személyes kapcsolatot ápolt. Leginkább arra törekedett, hogy megismerje adottságaikat, s motiválja őket. Másrészt pedig ismerte sebzettségüket és sérüléseiket is, de csak oly mértékben, hogy nővéreit a nehéz pillanatokban vigasztalni és erősíteni tudja. Képes volt a közösséget úgy szervezni, hogy  abban minden nővér megtalálja a helyét, és feladatait békében tudja végezni. A kongregációnak minden egyes nővére szíve ügye volt. Ezért minden nővérére, mint ajándékra tekintett, és nem mint teherre.

Isten mindenkihez közel van, akinek hatalmat adott, de ennek feltétele, hogy az illető alázatos tudjon maradni, és azon fáradozzon, hogy az igazságot szolgálja. Elöljáróként, ezt kitűnően megértette, s ez nagy belső szabadságot adott számára. Teljesen biztos volt afelől, hogy Isten az, aki vezet. Gyakran ismételgette imáiban: „Ez a Te műved.”
Biztosan sokan ismerik XXIII. János pápa történetét, amikor idős korában átvette a pápai hivatalt, és természetesen nagyon aggódott az Egyházért. Álmában azonban hallotta az Úr hangját: „…én vagyok, aki az Egyházat vezetem.”

       Az első szabályzatban -5. fejezet 20§- a közösség iránti különleges figyelmességet hagyta ránk:
„A nővérek legyenek előzékenyek, egymás iránt jó szándékúak és szeretettel szolgálják egymást, még a legkisebb dolgokban is.”
Amikor 1854-ben első nővéreit olyan területre küldi, ahol egy járvány uralkodott éppen, ezt mondta nekik:
„Engedelmeskedjetek egymásnak, és szeressétek egymást szívből és őszintén.”

 

Ő ma is azt szeretné, hogy egymás közt jó párbeszédet alakítsunk ki, őszinték legyünk, készek legyünk megtalálni a megoldásokat a nővérek problémáira és kérdéseire. Nővéreivel való őszinte kapcsolata által bátorította őket, hogy legyenek iránta bizalommal. Képes volt megosztani nem csak a feladatokat, hanem mindent, amilye csak volt. Nem próbálkozott mások előtt igazolni magát. Saját korlátainak és problémáinak tudatában volt, de ez nem akadályozta meg őt abban, hogy feladatát teljesítse.  

     Mária Alfonza anya egységet teremtő személyiség volt, aki az Istennel és az emberekkel való egységet is ápolta. Jézus, mint elöljáró is példakép volt számára. Mit is tett Ő? Szenvedésének előestéjén megmosta tanítványainak lábát. Alfonza anya sosem szégyellt szolgálni, és máig példaképünk lehet ebben. A maga korában a tekintélynek egy olyan különleges formáját vezette be, aki ne mások fölé emelkedik, és uralkodik rajtuk, hanem nekik szolgál, és elismeri létüket. Azáltal, hogy ő elöljáró volt, vezette a közösséget, igazságos volt, és sosem birtokolt semmi olyat, ami más nővérnek ne lenne. Életében a szolgálat az engedelmességnek, a szentségnek és Isten akaratának volt a szinonimája.
Már a képzésben is nagy figyelmet szentelt alapítóanyánk annak, hogy a nővérek ne a maguk elképzeléseivel, személyes ambíciójukkal induljanak az apostoli munkába, hanem fontosnak tartotta, hogy helyesen értelmezzék a rendi és az apostoli identitásukat.

    Mindannyian a kongregáció tagjai vagyunk, és mindenki hozott magával valamit, ami valójában nem mérhető. A híres fizikus, Albert Einstein mondta, hogy vannak dolgok, amelyek mérhetőek, ám ezeken nem múlik semmi. És vannak dolgok, amelyek nem mérhetőek, viszont minden tőlük függ.