VÉDŐSZENTJEINK

 

 

 

Amiért Árpádházi Szent Erzsébet
rendünk védőszentje lett

 

 

 

- szemelvények életrajzából -

 

* * * * * * * * * * *

 

Legyetek a világ világossága, fény, amelyet nem lehet elrejteni, amely úgy világít a sötétben, mint égen a csillag.
    Heisterbachi Caesarius írja Erzsébetről:
,A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.'

* *

Legyetek szelídek, mint a galambok... és olyanok, mint a gyermekek, akik tiszta szívükkel meglátják az Istent.
     Anyósa egyre csak nem tudta megbocsátani, hogy Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit: nem volt hajlandó megtanulni a nők számára akkor kötelező tipegő járást, s ráadásul minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Ezzel egyébként az egész udvar megütközését is kiváltotta.

 

* *

Mid van, mit ne Istentől kaptál?... Ingyen katpad, ingyen is adjad.
      Isten volt az, aki Erzsébetet egészen lefoglalta magának. És Lajos hálás hittel vette tudomásul, hogy felesége néha Isten szeretetéért egy időre elhagyja férje közelségét. Azon sem ütközött meg, amikor 1225-ben kitört éhínség idején Erzsébet fölnyitotta a kamrákat és hombárokat, és ,,kifosztva'' a várat, segített az éhezőkön.

       Az ifjú grófné a vár alatt ispotályt nyitott, ahol naponta száz szegény kapott ellátást. Gyakran saját kezűleg osztotta nekik a kenyeret és a pénzt. Eladta ékszereit és drága ruháit, gyapjút szőtt a szegényeknek, gyermekágyas asszonyok mellett segédkezett, és méltó temetést adott az elhunytaknak. Mikor hírét vették, hogy Lajos hazatérőben van, a várnagy panaszt emelt ellene, hogy ,,esztelen bőkezűségével'' eltékozolta urának vagyonát. Igaz, hogy a kamrák és tárházak kiürültek, a nép azonban élt és békét élvezett. Lajos a panaszokra így válaszolt: ,,Engedjétek csak jót tenni, hogy megtegye, amit Istenért tenni akar, és legyen elég nekünk, ha Wartburg és Neunburg várát nem adja el!''

 

* *

És elhagyván mindenüket, követték Mesterüket. - Amit egynek is a legkisebbek közül tettetek, velem tettétek. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok...
     Lajos oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezért egy óvatlan pillanatban, gyermekeivel együtt elhagyta a várat, mindezt szabad megfontolással, önként, hogy az evangéliumot minden fenntartás nélkül kövesse.
     Lajos egy alkalommal ellovagolt az Inselberg mellett, és így kiáltott: ,,Ha ez az egész hegy aranyból volna, akkor sem adnám oda érte az én Erzsébetemet!'' Pedig Erzsébet tettei nemcsak az udvar embereit hökkentették meg rendszeresen, hanem olykor Lajostól is nagy megértést kívántak. Példa erre az az eset, amelyet legelső német életrajzírója jegyzett föl: Lajos távollétében Erzsébet befogadott a várba egy leprás beteget, sőt urának ágyába fektette, hogy állandóan mellette lehessen és szolgálhassa. Egy váratlan pillanatban hazatért a férje. Jelentették neki a történteket, s Lajos szívében egy pillanatra borzadás és rosszallás ébredt. Mikor azonban belépett a szobába ,,Isten, az Úr megnyitotta belső látásának szemét'', és meglátta a tulajdon ágyában a megfeszített Krisztust. ,,Lelkesen tekintett Erzsébetre, és így szólt: Erzsébet, édes nővérem! Ilyen vendéget igazán gyakran fektess az ágyamba! Ezt nagyon meg kell köszönnöm neked!''

* *

Örüljetek, ismét örüljetek! Az Úr közel van. Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki.
       Egy közmondás szerint ha a füvet este letiporják, reggelre talpra áll. Erzsébet is ilyen volt. A barátainak sikerült elérniük, hogy megkapja özvegyi részét és a gyermekeit illető örökséget. A kapott javakból ünnepet rendezett, és vagyona negyedrészét saját kezűleg osztotta szét a szegények között. Beesteledett, mire mindenkinek átadhatta adományát. Mikor látta, hogy az öregek és betegek arra készülődnek, hogy a szabadban töltsék az éjszakát, kenyeret adott nekik, nagy tüzet rakatott, hogy melegedhessenek, és elrendelte, hogy mossák meg a szegények lábait. Az egyik ember dúdolni kezdett egy dalt, s hamarosan mindenki énekelt a tűz körül. Erzsébet boldog volt, és azt mondta társnőinek: ,,Látjátok, mindig mondtam, hogy csak vidámmá kell tenni az embereket.


 


 

 

 

 


 

 

Vajh mi ragadhatta meg alapítóanyánkat annyira

e szent életében,

szerzetesi nevét az Ő tiszteletére vette fel,

s lett alapítóként Mária Alfonza anyává.

  

 

Ha végignézzük e két életet, rengeteg hasonlóságot fedezhetünk fel.

Íme egy-két párhuzam, s máris kirajzolódik az a lelki rokonság,

amely rendünk szellemiségét is körvonalazza.

 

Liguori Maria Szent Alfonz


 

 

- Szent Alfonz 8 gyermek, Alfonza anya 11 gyermek közül elsőként született, s lett hamar felelősséget vállaltak kisebb testvéreiért.

  * * *

 

- Mindketten érezvén szerzetesi hivatásukat, már egy kiszemelt rend kötelékeibe szerettek volna lépni:

Alfonz az oratoriánusokhoz, alapítóanyánk pedig a helyi nővérekhez, ám mindkettőjük életében egy atyai szigor volt Isten eszköze  /Alfonznál édesapja, Alfonza anyánál pedig a püspök/, hogy végül a mennyei Atya akarata teljesedjék be - egy új rend megalapítása.

 

* * *

 

- Küldetésüket mindketten korukban modern módon, kor igényeire nagy éleslátással teljesítették a betegek és szegények között.

 

* * *

 

- Alfonz prédikációiban nagyon világosan, tárgyilagosan és egyszerűen beszélt, ám épp komoly, egyszerű és tárgyilagos tanításával vonzotta maga köré a férfiakat. Ugyanígy Alfonza anya egyszerű ám prófétikus és világos tanításainak, példás életének gyümölcse a több ezer nővérből álló közössége lett.

 

* * *

 

- Mindketten megtapasztalták a paraszti réteg nagy nyomorát, ebből született elhatározásuk: egy szerzetet alapítása, amelynek rendeltetése a vidék elhagyatott népének lelki gondozása lesz, taníttatása és ápolása. Így alakult meg 1732-ben a Redemptoristák, a Megváltóról nevezett missziós papok társulata. És majdan így alakul meg az Isteni Megváltó Leányai Kongregációja is 1849-ben.

* * *

- Már fiatalon súlyos betegség gyötri őket, többször fel kellett hagyni amunkával, ami óriási alázatosságot követelet. Ám ez a tapasztalat krisályosítja ki leginkább mindkettejük hivatását. Idősebb korukban is meglátogatta őket az ágyhozkötöttség:   Alfonz, mint püspök a betegágyból kormányozza egyházmegyéjét, alapító anyánk pedig rendjét.

* * *

-  Alfonz központi gondolata az Isten megváltó szeretete iránti csodálattal telt hála. Nem véletlen, hogy alapítását is a Megváltóról nevezte el, s minden idejét Krisztus megváltói művének szolgálatába állítja. Ez a lelkület Alfonza anyánál sokszor ismételt jelmodatában is kifejeződik: Mindent Isten legnagyobb dicsősségére!

* * *

- Mindkettő rendalapító napi imaszándéka között volt a bűnösök megtérése. Íme egy kedves történet e témában szent Alfonzról:
     Egyszer népmisszióba ment néhány paptársával együtt, akiket sikerült megnyernie, hogy gyóntatóként kísérjék el. Úgy utaztak, hogy Alfonz öszvéren lovagolt, a többiek pedig kocsiban ültek. Mikor a faluhoz közeledtek és az emberek látták őket, úgy vélték, hogy az öszvéren a többiek szolgája ül. Amidőn a szabad ég alatt ez a ,,szolga'' prédikálni kezdett, ámulva súgtak össze a hallgatók: ,,Ha már a szakácsuk így tud prédikálni, hogyan fog beszélni a többi!'' Prédikációi elérték, hogy az Istennel történt kiengesztelődés, a gyónás után az emberek egymással is nyilvánosan kibékültek.

* * *

- És végezetül gyermekkoruk emlékeiből egy hasonló történet:

    Alfonz édesanyjától a jámborságot, atyjától a hevesvérűséget örökölte. Mindkettőről tanúskodik gyermekkorának egyik jelenete: a Boccia-kertben több gyermek játszott, és hívták maguk közé Alfonzot is. Ő szabadkozott, mert nem ismerte a játékot, de aztán engedett az unszolásnak, és -- kockajátékról lévén szó, amelyet a gyermekek pénzben játszottak -- dobásról dobásra nyert. Az egyik, akitől elnyerte a pénzét, bosszúsan a szemére vetette, hogy becsapta őket, mert lám csak, mennyire érti a játékot, nyilván azért tagadta, hogy annál jobban kifoszthassa őket. Alfonz erre fölkiáltott: ,,Micsoda? Hogy egy pár nyomorult fillérért Istent bántsam?'' -- azzal a többiek lábához csapta a pénzt, és elfutott. Este pedig a játszótársak látták, hogy egy bokor előtt, melynek ágára egy Mária-képet függesztett, térden állva imádkozott.

    A kis Eppinger Erzsébet amikor hallotta a szenvedéstörténetet, amelyről a felnőttek beszélgetnek, csak belső fájdalommal, megrendülve volt képes hallgatni; nem tudja megérteni, csak sír felette. Nem hagyja nyugodni a kérdés: „Miért“? Mikor a mezőre menet az út menti keresztnél megkérdi édesanyját, magyarázatára csak annyit felel: "Akkor én soha többet nem akarok bűnt elkövetni!" Megérti, mit jelent a bűn, hogy általa az ember visszautasítja Isten szeretetét. Ettől a naptól kezdve inkább kereste az eldugott kis rejtekeket, mint társai játékát, hogy imádkozhasson.

 

 

 

 

 



 

 

 

 

uj szent jn